Hadriánusz fala

Hadriánusz fala

A Római Birodalom északnyugati határvonala

Ez a Világörökséghez tartozó építmény nem más, mint a Római Birodalom egykori északi határvonala, a császárság legnagyobb kiterjedésének korából a 2. században.

Hadriánusz fala a „Roman Limes”-hoz tartozott, mely egykoron a Római Birodalom határvonalaként több mint 5000 kilométer hosszan húzódott Nagy-Britannia északi Atlanti-partjaitól Európán keresztül a Fekete-tengerig, majd onnan tovább a Vörös-tengerig és végül Észak-Afrikán át az Atlanti-partokig.

I.sz. 122-ben Hadriánusz császár római katonái 6 éven keresztül építették ezt a 80 római mérföld (73 mai mérföld, 117 km) hosszú falat Anglia és Skócia határán.

Hadriánusz falának legismertebb történelmi látnivalója a Housesteads Fort (Vercovicium), a fal legjobb állapotban megőrzött és a leglenyűgözőbb római erődje. Vercovicium egy 5 hektáron elterülő erődítmény volt, mely 800 embert volt képes befogadni, és egyben itt maradt fenn az egyetlen római kori kórház is Nagy-Britanniában. Az Angol Nemzeti Örökség a római kor legfontosabb nagy-britanniai emlékművévé nyilvánította. A fal mentén több másik erőd, templom és római kori épületrom is található, melyek többségét sikerült jó állapotban megőrizni.

Amit látni kell:

Menj végig a 73 mérföld (117 km) hosszú úton a fal mentén, és nézz meg néhányat Anglia legszebb római kori erődítményei és templomai közül.

Vindolanda Forts - Itt néhány további erőd romjait járhatod végig, továbbá ellátogathatsz a Roman Army Museum-ba is (Római Hadtörténeti Múzeum), ahol érdekes bemutatókat és filmeket láthatsz Hadrianus faláról, a római hadsereg történetéről, és megtudhatod, hogy toborozta katonáit a római hadsereg.


Akciók Éskedvezmények

Időt és pénzt takaríthatsz meg, mielőtt még elutaznál!

Webáruházunkban több mint 150 brit termék kapható. Menet- és vonaljegyektől kezdve, a legkülönfélébb belépőkig itt mindent megtalálsz!

View all products
BritRail England Flexi Pass

The BritRail England Flexi Pass - flexible train travel around England

BritRail England Flexi Pass
From £49