Beatles Britain - Music - Things to do - VisitBritain.com

Beatles Britannia

Négy srác története, akik hatására teljesen átalakult a popzene.

Bilifrizurás liverpooli srácokból a világ legismertebb zenekarává váltak a The Beatles tagjai. Látogass el Nagy-Britanniába, és járd be a popzene meghatározó bandájának legfontosabb állomásait.

Ismerd meg azokat a helyeket, ahol a zenekar tagjai felnőttek, illetve történetük legfontosabb állomásait Nagy-Britanniában.

A Beatles előtt

John Lennon és Paul McCartney gyerekkori otthona
 John Lennon Mendips-ben töltötte gyermekkorát, és itt szerezte első dalait is. A ház jól adja vissza ennek a korai időszaknak a hangulatát. A McCartney család a Forthlin Road 20. alatt lakott, ahol eleinte a Beatles is sokat próbált, és több korai számukat is itt írták, mint például a Love me do és az I saw her standing there.

A Nemzeti Örökség mindkét házban vezetett túrákat szervez, ám mivel csak korlátozott létszámú ember fér be egyszerre, így érdemes előre lefoglalni a helyedet, hogy ne érjen csalódás!
 

John Lennon Memorial, Skócia
Durness Nagy-Britannia legtávolabbi faluja észak-nyugati irányban a skót tengerparton, ám elsősorban nem erről híres, hanem, hogy John Lennon itt töltötte gyermekkorának nyarait. 2002-ben egy kőből készült emlékművet is állítottak a híres énekes tiszteletére a falu egyik csodálatos kis parkjában.

Durness Gardens

Strawberry Field
A ma templomként működő Strawberry Field korábban egy gyermekotthon volt, amelyet az Üdvhadsereg üzemeltetett Liverpoolban a Beaconsfield Roadon. John Lennon is sokat játszott itt gyerekkorában, és természetesen ezekből az élményekből született később a Strawberry Fields Forever című dal. A legközelebbi vasútállomás a West Alerton, ahová Liverpool központjából legkönnyebben a Liverpool Lime Streetről induló vonattal juthatsz el.

Liverpool

A Beatles Sztori
Látogass el a liverpooli Beatles Story múzeumba, ahol belepillanthatsz a zenekar lenyűgöző életébe, zenéjébe és történetébe! Megnézheted a banda ereklyéit, és megismerheted útjukat a nagy áttörésig, majd onnan tovább a világhírnévig.

A Cavern Club és a Mathew Street környéke
A Beatles első koncertjeit a Cavern Clubban játszotta, mely a banda több mint 300 fellépésnek köszönhetően a zenekar kultikus helye lett az évek során. Még ma is élő zene és DJ-k várják itt a bulizókat minden este. A Mathew Street szintén a rajongók egyik kedvenc helye: Beatles boltok, a 4 gombafejű szobra, és nem utolsó sorban a Hard Day’s Night luxushotel, mely kötelező hely az igazi Beatles fanatikusok számára.

 

A Casbah Coffee Club
A Casbah 1957-ben nyitott meg, amikor John, Paul és George még Quarrymen néven lépett fel West Derby-ben, ennek a csodálatos viktoriánus háznak az alagsorában. Ez az egyetlen eredeti Beatles helyszín, mely azóta is érintetlen maradt, ezért a legnagyobb rajongók ezt a klubot sem hagyhatják ki.

London

Abbey Road
Az Abbey Road legendás stúdiójában rögzítették több Beatles album dalait, köztük az All you need is love és a Love me do slágereket is. A négy srác híres zebrán átkelős képe is itt készült. A legközelebbi metrómegálló a St John’s Wood, ahol ma több híresség is él, mint például az Oasis testvérek: Noel és Liam Gallagher. A stúdiót könnyedén megtalálod: a St John’s Wood metrómegállóból kiérve fordulj jobbra, majd sétálj végig a Drove End Road-on, ezután ismét jobbra az Abbey Road-ra, és a stúdió máris ott van a baloldalon. Körülbelül 5 perc sétálva!

3 Savile Row
1969 januárjában itt rendezték meg a legutolsó Beatles koncert, az Apple Records lemezkiadó épületének tetején. A Savile Row egyébként a hagyományos férfi varrodák központjának is tekinthető, mely a Regent Street közvetlen szomszédságában található. A legközelebbi metróállomás a Piccadilly Circus.

Beatles Store
A Baker Street 231. szám alatt található a Beatles Bolt, ahol bármit megkaphatsz az autogramtól a kulcstartókig. Csupán néhány házzal arrébb, a 221 B-ben találod Sherlock Holmes otthonát, és nincs messze a Madame Tussauds viaszmúzeum se, ahol sok más híresség mellett, a Beatles tagjaival is találkozhatsz.

 

The Hard Rock Café
Az Old Park Lane 150. szám alatt (legközelebbi metrómegálló a Hyde Park Corner) található a Hard Rock Café, melynek alagsorában Beatles emléktárgyak vannak kiállítva. Az ingyenes körbevezetés alkalmával láthatod John Lennon néhány dalának - mint például az Imagine és az Instant Karma - eredeti, saját kézzel írt szövegeit, illetve megnézheted az énekes szemüvegét és kabátját, amiket a zenekar new yorki koncertjén viselt.


Az oldal látogatói az alábbi lapokat tekintették még meg...

Akciók Éskedvezmények

Időt és pénzt takaríthatsz meg, mielőtt még elutaznál!

Webáruházunkban több mint 150 brit termék kapható. Menet- és vonaljegyektől kezdve, a legkülönfélébb belépőkig itt mindent megtalálsz!

View all products
Liverpool 3 Day Mini Break Card

The Liverpool 3 Day Mini Break Card, for free entry into the City’s top attractions and tours

Liverpool 3 Day Mini Break Card
From £20.40
Beatles Story, Liverpool

The Beatles Story Exhibition in Liverpool showcases Britain's most iconic band, The Beatles

Beatles Story, Liverpool
From £7.20
Olcsón megúsznád?
  • Tennivalók
    • Tate Liverpool Source:© e-peps (Flickr)
      Múzeumok & galériák

      Skóciától a Déli partig tucatnyi ingyenes múzeum várja, hogy felfedezd. Kattints, és nézd...

    • Tower of London
      A Londoni Tower

      A Hódító Vilmos által, a Temze partjára 1078-ban épített erőd kiváló...

    • View towards Steel Rigg from Hadrian's Wall in Northumbria, Hadrian's Wall, near Haltwhistle, Northumberland, England © Britainonview.com / Rod Edwards
      Hadriánusz fala

      A második században, mikor a Római Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, ez a fal képezte az...

    • Dinosaur at the Natural History Museum Source:s3k
      Természettudományi múzeum

      A Londoni Természettudományi Múzeum a világ egyik leglátványosabb természettudományi...

    • Blackpool Sands beach Source:stephen jones
      Családi strandok

      Nagy-Britannia mintegy 14000 kilométernyi gyöngyörű tengerparttal rendelkezik, ahol régimódi tengerparti...

  • Szálláshelyek
    • YHA hostel in Hartington, Derbyshire Source:JR P
      Hostelek

      A Hostelek a legolcsóbb brit szállások. Ha számodra fontosabb az ár/érték arány, mint a...

    • Campus accommodation Source:borman818
      Kampuszok

      A diákok méltán híresek leleményes spórolási stratégiáikról....

    • Incleborough House Bed and Breakfast in East Runton, Norfolk © Britainonview / Rod Edwards
      Bed & Breakfast

      Egy B&B kiváló alkalmat biztosít arra, hogy megismerd a helyi brit közösségeket. A legjobb, hogy...

    • Camping at Great Langdale Source:Wesley Bowler
      A 10 legjobb brit kemping

      A kempingezés olcsó, zöld módja a nyaralásnak, általa lehetséges Nagy-Britannia legszebb...

    • Self-Catering accommodation
      Apartmanok

      Ha otthonodtól távol is otthon szeretnéd magad érezni, akkor egy olcsóbb hotel helyett miért nem...

  • Éttermek
    • Cosy interior Cafe Rouge restaurant Source:Copyright Sergey Shpakovsky
      Olcsó éttermek

      Olcsón szeretnél finom brit különlegességeket enni? A mi összeállításunkból...

    • Cappuccino at Carluccio's Source:© CharmeleonGreen, Flickr
      Michelin Csillag, olcsón

      Ennyi kényeztetés mindenkinek kijár. Próbáld ki egy Michelin-csillagos sztárséf...

    • Tayyabs restaurant Whitechapel, London Source:Copyright nzbuu
      A legjobb curry Európában

      Nagy-Britanniában több ezer étterem kínálatában szerepel a curry. Álljon itt néhány...

    • The Bell at Sapperton Source: (c) guettier
      Gasztropubok

      Egy remek étterem és egy pub sajátos hangulatát és kínálatát ötvözik magukban...